Oldalak


IMA A NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUSÉRT

Mennyei Atyánk,
minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet,
hogy az önmagát értünk feláldozó
és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust
felismerjük és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk,
barátunk és táplálékunk,
orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot,
hogy az ő erejét és örömét
elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje
és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése
egész hívő közösségünk,
fővárosunk, népünk,
Európa és a világ
lelki megújulására szolgáljon!
Amen.
 
Forrás ~ Internet

LITÁNIA A SZENTLÉLEKHEZ

Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
 
Mindenható örök Isten, Irgalmazz nekünk!
Jézus, az élő Isten Fia, világ megváltója, Ments meg Uram minket!
Atya és Fiú Lelke, örök Szeretet, Szentelj meg minket!
Szentháromság egy Isten, Hallgass meg minket!
 
Szentlélek Isten, az Atyával és a Fiúval egy, Jöjj el közénk!
A szerető és irgalmas Atya ígérete, Jöjj el közénk!
A Mindenekfölötti ajándéka, Jöjj el közénk!
Adományok forrása, Jöjj el közénk!
Lelkek kenete, Jöjj el közénk!
Szent tűz, Jöjj el közénk!
Égő szeretet, Jöjj el közénk!
Igazság Lelke, Jöjj el közénk!
Bölcsesség és értelem Lelke, Jöjj el közénk!
Tanács és erő Lelke, Jöjj el közénk!
Ismeret és jámborság Lelke, Jöjj el közénk!
Az Úr félelmének Lelke, Jöjj el közénk!
Az ima ajándékának Lelke, Jöjj el közénk!
A bűnbánat és bizalom, Lelke, Jöjj el közénk!
Szelídség és engedelmesség Lelke, Jöjj el közénk!
Béke és türelem Lelke, Jöjj el közénk!
Szerénység és tisztaság Lelke, Jöjj el közénk!
Vigasztaló Lélek, Jöjj el közénk!
Szentté tevő Lélek, Jöjj el közénk!
Az Úr Lelke, aki mindeneket megtöltesz, Jöjj el közénk!
Csalatkozhatatlan Lélek, Jöjj el közénk!
Istengyermekség Lelke, Jöjj el közénk!
Szentlélek Isten, Jöjj el közénk!
 
Szentlélek Úr Isten, Hallgass meg minket!
Gyújtsd lángra szívünkben szereteted tüzét, Hallgass meg minket!
Tégy minket erőssé és kitartóvá a hitben, Hallgass meg minket!
Vezess minket parancsaid útján, Hallgass meg minket!
Add, hogy engedelmeskedjünk indításaidnak, Hallgass meg minket!
Taníts meg minket imádkozni és imádkozz bennünk, Hallgass meg minket!
Segíts egymást szeretnünk és elviselnünk, Hallgass meg minket!
Végy körül minket szeretettel és irgalommal testvéreink iránt, Hallgass meg minket!
Kelts bennünk utálatot a gonosszal szemben, Hallgass meg minket!
Vezess minket a jócselekedetek gyakorlásában, Hallgass meg minket!
Vértezz föl az erényes életre, Hallgass meg minket!
Te légy örök jutalmunk, Hallgass meg minket!
 
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit! 
Küldd el nekünk Szentlelkedet!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit! 
Áraszd lelkünkbe Szentlelked adományait!
Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit! 
Add nekünk a bölcsesség és jámborság Lelkét!
Jöjj, Szentlélek Isten, töltsd be híveid szívét! 
És gyújtsd bennünk lángra isteni szereteted tüzét!
 
Könyörögjünk.
Urunk, a Te Szentlelked lángoljon fel bennünk, 
világítson és tisztítson meg bennünket!
Árassza ránk égi harmatát és tegye gyümölcsözővé jócselekedeteinket!
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, Aki Veled él és uralkodik
a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.
 
Forrás ~ Internet 

FERENCES KILENCED A SZENTLÉLEK TISZTELETÉRE​ IX. NAP

Jöjj el, Szentlélek Úristen, a Vigasztaló Lélek!

Nem hiába várom tehát a Szentlelket szívembe. A pünkösd ajándéka mérhetetlen vigasztalással tölt el. Íme, hányféleképpen siet segítségemre Isten kegyelme, hogy az Úr Jézust híven kövessem, és életemet Jézuséhoz hasonlóvá tegyem. Erőtlenségemben, bűnömben és elesettségemben sokszor elcsüggedek, de alaptalanul. Az Úr Jézus éppen azért küldte a Vigasztalót, hogy épp ilyenkor ne legyek egyedül, legyen társam, legyen valaki, aki céltalanságomban értelmem, balgaságomban bölcsességem, tudatlanságomban tudományom, tanácstalanságomban jó tanácsom, lázadásomban tiszteletem, állhatatlanságomban erősségem, hűtlenségemben szent félelmem.
 
Ó, a megszentelő kegyelem révén lelkemben lakozó Szentlélek, légy velem, maradj nálam, vívd meg vélem együtt harcaimat és sikereimet, kelts bennem fölényes, örvendező lelkületet, s vezesd örök győzelemre Téged követni, sugallataidra hallgatni kész lelkemet! Amen.

Forrás ~ Internet

FERENCES KILENCED A SZENTLÉLEK TISZTELETÉRE​ VIII. NAP

Jöjj el, Szentlélek Úristen, az Istenfélelem Lelke!

Az istenfélelem ajándéka olyan tehetséggel ruház fel, hogy Istent minden földi gyönyörnél és élvezetnél nagyobbra értékeljem. A kísértő minden törekvése arra irányul, hogy eltántorítson Istentől, s az élvezetek útjára csaljon. Az eredeti bűn sebétől meggyengült természet magában véve rendkívül gyarló és állhatatlan az Isten iránti hűség dolgában. Természetünk élvezetre, kéjre, kényelemre, érdek-hajhászásra hajlik. S ami a legnagyobb veszedelem: ezeknek a rendetlen kívánságoknak vakító fénye úgy elkábít, hogy megfeledkezünk Istenről, erkölcsi elvekről, felismert igazságról, mindenről. Ezen a betegségünkön, sajnos, nem segíthetünk felvilágosítással, tanítással, a jó és szép eszmények megragyogtatásával, csak gyarlóságunk megfélemlítésével. Az istenfélelem ajándéka a bűn és a szenvedély siralmas és káros következményeinek feltárásával rémít el az Isten iránti hűtlenségtől.
 
Jöjj el, Szentlélek Úristen, az istenfélelem Lelke! Ne engedd elfelednem, hogy bűneimért milyen szörnyen és végzetesen meg kell lakolnom! Soha ne tévesszem szemem elöl, mit szenvedett értem Jézus, hogy a bűn rabságából megváltson, és Isten gyermekévé tegyen. Szent félelemmel gondolok szenvedélyeim romboló hatalmára, és Beléd kapaszkodom, édes Szentlelkem. Amen.

Forrás ~ Internet
 
FERENCES KILENCED A SZENTLÉLEK TISZTELETÉRE​ VII. NAP

Jöjj el, Szentlélek Úristen, az Erősség Lelke!

Az erősség ajándéka megkezdett vállalkozásaink befejezésére, a teljesítésük útjába gördülő akadályok leküzdésére, hitünk bátor megvallására, a felismert igazság hősies követésére képesít. Az erősség ajándéka nevelte a nagy jellemeket, alakítja a szenteket, lelkesíti a vértanúkat.
 
Jöjj el, Szentlélek Úristen, erősség Lelke! Önts természetfölötti szilárdságot megalkuvásra hajló természetembe, hogy örök üdvösségemet mindenáron elérhessem, az erény útjáról soha le ne térjek, hitemben meg ne tántorodjam, emberi tekintetből az evangéliumi elveket föl ne adjam, semmiféle nehézségtől meg ne riadjak. Isten embere az akadályok leküzdésében mutatja meg hűségét és szeretetét. Üdvösségem és kötelességeim elé tornyosuló összes akadályt legyőzhetem kegyelmed erejével. Légy velem harcaimban, kísértések, megpróbáltatások közepette vívott küzdelmeimben; tégy erőssé a szenvedésben és a csapásban! Mindent, még az életet is inkább feláldozom; semhogy Tőled elszakadjak. Amen.

Forrás ~ Internet
  

FERENCES KILENCED A SZENTLÉLEK TISZTELETÉRE​ VI. NAP

 
 Jöjj el, Szentlélek Úristen, Jámborság Lelke!
 A jámborság Lelke arra indít, hogy Istenben Atyámat tiszteljem, s Érte tisztelettel övezzek mindenkit, aki az Ő nevében, az Ő helyetteseként irányítja életemet. Ezt a tiszteletet táplálom szüleim, elöljáróim, nevelőim, tanítóim, az Egyház, a szentek, a Szentírás és szenthagyomány iránt. Sőt: ezzel a tisztelettel nézem embertársaimban Isten képmásának méltóságát, a szegényekben Krisztus megjelenését, a gyermekekben az ártatlanság és tisztaság illatát, ellenségemben a megtévedt, de szeretetre méltó embert.

Jöjj el, Szentlélek Úristen, jámborság Lelke! Add kegyelmedet, hogy tiszteletet tanúsítsak helyetteseid iránt, és minden embertársamban felfedezzem képed mását. A világ oly kíméletlenül irtja a tisztelet erényét, s hamvaszt le tekintélyt, méltóságot, jogot, természet-fölöttiséget, isteni vonatkozást embertársainkról, s a különállásnak, az egymás iránt való közömbösségnek és érdektelenségnek, végeredményben a szeretetlenségnek és testvértelenségnek jegével fagyasztja a társadalmat. Növeld a tiszteletet elöljáróink iránt, segíts becsülnünk Egyházadat, értékelnünk embertársainkat. Ebből a tiszteletből fakad az engedelmesség szüleink és elöljáróink iránt, a gyengédség, nagyrabecsülés és segítőkészség embertársaink iránt. Amen.

Forrás ~ Internet

FERENCES KILENCED A SZENTLÉLEK TISZTELETÉRE​ V. NAP​

Jöjj el, Szentlélek Úristen, Tanács Lelke!

A tanács Lelke mindennapi életünk helyzeteiben abban segít, hogy azt válasszuk, ami az üdvösség és a keresztény tökéletesség eléréséhez a legjobb. Isten különféle utakon vezeti a lelkeket, s a szentek élete bizonyítja, milyen változatos és sokszor mily érthetetlen útjai vannak az üdvösségnek. Különösen a világ szemében válik érthetetlenné és mulatságossá a tökéletességre komolyan és elszántan törekvő lelkek élete. De ne feledjük, hogy Isten sokszor művel bennünk olyasmit, ami a világ szemében balgaság és ostobaság. Jézust sem értették, megütköztek az apostolokon, Szent Ferencet kővel hajigálták, és bolondnak csúfolták; mégis a szentek jártak a helyes úton, s életük a jóra törekvők örök példaképe lett.

Jöjj el, Szentlélek Úristen, tanács Lelke! Adj erőt az emberi vélekedések gátlásainak leküzdésére! Hívó szavadat követem mindenben. Istennek inkább kell engedelmeskednem, mint az embereknek, s vállalnom a megaláztatást, az üldöztetést, a gúnyt: lelkiismeretem ellen soha nem cselekszem. Világíts meg abban is, hogy soha fonák és hamis úton ne keressem Isten akaratát és üdvösségemet! Ne tévedjek a rendkívüliséget hajhászó kis lelkek útjára, hanem akaratod felismerése után elszántan kövessem sugallataidat.​ Amen.

Forrás ~ Internet​

 FERENCES KILENCED A SZENTLÉLEK TISZTELETÉRE IV. NAP

 Jöjj el, Úristen, Tudomány Lelke!
   
A tudomány ajándéka az emberek és más teremtmények viszonylataiban segít helyes véleményalkotásra, igaz ítéletre. A hívő embernek is megvan a maga tudománya, bár a hitigazságokat nem meríthetjük ki elménkkel. A kinyilatkoztatás tételei nyújtanak annyi világosságot és útmutatást, hogy a teremtmények rendeltetését, az ember végső célját, természetfölötti küldetésünket, a dolgokat és történéseket, jó és rossz fordulatokat helyesen fogjuk fel. A hitetlenség kérkedik tudományával, pedig ez a tudomány gyakran nem más, mint megalapozatlan vélemények, sejtések, elméletek. Az Isten szava alapján tájékozódó hívő azonban abban a szerencsében részesül, hogy Isten csalhatatlanságára és kinyilatkoztatásának tévedhetetlenségére építhet. S amit a kinyilatkoztatás alapján, tehát hite szerint vall az alapvető és örök kérdésekben, azt rendíthetetlen bizonyossággal vallhatja. Amen.

Jöjj el, Szentlélek Úristen, tudomány Lelke! Egyszerű hitem biztonságával nézem az elme és a gyakorlat nagy kérdéseit, s nem engedem magam eltántorítani a kinyilatkoztatástól bizonytalan, gyenge alapokon nyugvó elméletekért, képzelődésekén. Életet építeni, helyes világnézetet alkotni, boldogulni csak a változatlan igazság alapjain lehet. Ehhez kérem kegyelmedet, minden tudományom isteni Lelke. Veled akarok világítani a sötétségben, sugallataid szerint tanítani a tudatlanokat, támogatni a határozatlan, tévelygő lelkeket. Amen.

Forrás ~ Internet

FERENCES KILENCED A SZENTLÉLEK TISZTELETÉRE III. NAP

Jöjj el, Szentlélek Úristen, Bölcsesség Lelke!

          A bölcsesség ajándéka az isteni igazságok gyors gyakorlati alkalmazásának természetfölötti elve. Mindennapi életünkben annyi sok oktalanságot, következetlenséget, felületességet, tanácstalanságot, zavart vezethetünk vissza a bölcsesség hiányára. Pedig sokszor kell gyorsan cselekednünk, a kísértésekkel azonnal leszámolnunk, nyomban helyesen eljárnunk, másoknak példát mutatnunk. Csak a bölcs járhat egyenesen. A természetes bölcsesség azonban csak nagy tapasztalat után, hosszú élet végén születik meg, nekünk pedig fiatalon is helyesen kell cselekednünk és a vének bölcsességével döntenünk. Ennek a helyes döntésnek, a jó megválasztásának, az igaz lépésnek és egyenes útnak sugalmazója a bölcsesség Szentlelke.
 
Jöjj el, Szentlélek Úristen, bölcsesség Lelke! Villantsd meg bölcsességed fényét, ha jó és rossz között kell választanom, ha gyorsan és helyesen kell cselekednem! Add áttekintenem hitünk igazságainak összefüggéseit, hogy mégoly bonyolult helyzetben is pontosan Hozzád igazodjam, és Isten akaratának megfelelően járjak el. Tartsd távol tőlem a kapkodás, a bizonytalanság és a járatlanság ügyetlenségét, s ruházz fel a gyors tájékozódás ajándékával! Amen.

Forrás ~ Internet

FERENCES KILENCED A SZENTLÉLEK TISZTELETÉRE II. NAP

 Jöjj el, Szentlélek Úristen, az Értelem Lelke!

 Jézus követésében a Szentlélek ajándékai igazítanak el, s rajzolják lelkünkbe a krisztusi élet egy-egy vonását, az evangélium hangulatának színeit, örömét, bánatát. Az értelem ajándéka a kinyilatkoztatott igazságok szabatos jelentését hozza közel elménkhez. A hitnek egyébként értelmünktől elrejtett titka a Szentlélek ajándéka következtében a legegyszerűbb hívek előtt is olyan közvetlenséggel nyílik meg, annyi világossággal és mélységgel tárul fel, hogy nem egy esetben többet tudnak egy-egy hittitokról mondani, mint a legképzettebb hittudós. Assisi Szent Ferenc, Egyed testvér, Leó testvér, Baylon Szent Paszkál nagy tudósoknak adtak tanácsokat a kinyilatkoztatás nagy kérdéseiben, amelyeket életszentség és jámborság nélkül megérteni lehetetlen. Az értelem természetfölötti ajándéka a hívő lélek titkos tudománya. A hit világánál gyulladt meg az a fény, amelynél oly biztosan tájékozódunk az élet bonyodalmai közepette, s megtaláljuk a helyes cselekvés módját.
 
Jöjj el, Szentlélek Úristen, értelem Lelke! Világosítsd meg elmémet, hogy igazságaidat helyesen fogjam fel, és mindennapi életemben szerintük cselekedjem. Adj alázatos hitet,. minél alázatosabbat, hogy értelmemnek ez a természetfölötti világossága minél mélyebben tárja fel Isten szavainak jelentését. Amen.

Forrás ~ Internet

FERENCES KILENCED A SZENTLÉLEK TISZTELETÉRE I. NAP

Jöjj el, Szentlélek Úristen, a Jézussá válás Lelke!

 Jézus mennybemenetele után a tanítványok Szűz Máriával, a szent asszonyokkal és Jézus rokonaival együtt az utolsó vacsora termébe vonultak, s várták Jézus ígéretének teljesülését. Még fülükben cseng a búcsúzó Üdvözítő szava, épp itt, ebben a teremben mondta tanítványainak: 'jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. Még sok mondanivalóm volna; de nem vagytok hozzá elég erősek. De amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek.' Elképzelhetjük, mennyi várakozás, mennyi titokzatosság, mennyi készülődés töltötte be az együtt imádkozó jeruzsálemi hívek hangulatát.

Jöjj, Szentlélek Úristen! Mindennap Rád várok, segítségedet kérem. Egész életemben hívogatlak, kérlellek, mert nagy szükségem van Rád. Vigasztalásodra, igazságodra, Jézus tanításának megértésére, Jézus példájának követésére. Te vagy a Jézussá válás Lelke, minden új életalakításnak Te vagy a stílusa. Magamba mélyedve, alázatos imádságban várom megnyilatkozásaidat, s készülök a nekem osztott feladatok elvégzésére. Amen.

Forrás ~ Internet


SZENTLÉLEK LITÁNIA

Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben, most és mindörökkön örökké. Amen.

Szentlélek Úr Isten, jóra való sugallatod előzze meg tetteinket és kísérje azokat a Te segítséged kegyelme, hogy minden munkálkodásunk Veled kezdődjék.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, szállj le fenséged trónjáról és készíts helyet a Te szolgád szívében.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, akit az Atya és a Fiú tisztel, segíts állandóan az Isten jelenlétében élnem.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, akit az Atya és Fiú tisztel, taníts meg az Atya Isten akarata szerint élnem.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, aki az Isten Fia szívében székelsz, taníts meg megismerni és szeretni Téged.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, aki az Atya dicsőségéről gondoskodik, taníts meg Isten bizalmában odaadóan élnem.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, a tűznyelvek jele, gyújtsd szívemben a szeretet lángját.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, titkos fehér galamb, taníts meg szeretni a Szentírást.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, akinek se arca, se neve nincsen, taníts meg helyesen imádkozni.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, aki a próféták ajkával szólsz, taníts meg nyugodtan, kiegyensúlyozottan élni.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, szeretet lángoló tűzhelye, taníts meg okosan és türelmesen élni.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, minden mennyei és földi javak birtoklója, taníts meg szerényen és alázatosan élni.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, kinek kincsei mérhetetlenek, taníts meg megérteni a szenvedés értékét.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, kinek kincsei megbecsülhetetlenek, taníts meg helyesen kihasználni a drága időt.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, meg nem szűnő szeretet, oltalmazz a gőgtől és a szeretetlenségtől.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, taníts meg ellenállni a haszontalan gondolatoknak és a felesleges képzelődéseknek.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, a kegyelmek osztogatója, taníts meg mellőzni a felesleges beszédet és tevékenységet.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, akinek teljességéből mindannyian merítettünk, taníts meg hallgatni és a kellő időben szólni.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, örök szeretet, taníts meg jó példát mutatni másoknak.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, végtelen jóság, adj kitartást a jóban.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, édes tanító, taníts meg helyesen bánni az emberekkel.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, lelkek kedves tanítója, taníts meg, hogy ne ítélkezzem senki felett, és a sérelmeket ne emlegessem.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, fény mely a lelkeket boldoggá teszi, taníts meg meglátni mások szükségleteit, és a jócselekedeteket nem elhanyagolni.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, nyomorultak atyja, add megismernem saját hibáimat.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, aki csodákat művelsz a lelkekben, vezess éberséggel a tökéletességre.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, aki ismeri a világegyetem jövőjét, segíts megszabadulni a sátán és a test rabszolgaságából.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, aki előtt nincs titok, segíts elmenekülnöm a sátán ármányai elől.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, aki ismeri az én jövőmet, a Te védelmed alá helyezem magamat, családomat, testvéreimet, barátaimat, jótevőimet és minden embert az egész világon.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, taníts Isten dicséretére és dicsőségére, az emberiség üdvösségére és Szűz Mária örömére élni, hogy mint gyümölcsöző hasznos szolga, jó halállal haljak meg.
Légy magasztalva és dicsőítve.

Szentlélek Úr Isten, légy lelkem lelke, siess kegyelmeddel segítségemre. Segíts, hogy mindenben Reád hagyatkozzam, nevedben dolgozzak és Veled imádkozzak. Amen.

Forrás ~ Internet

 IMA A SZENTLÉLEK AJÁNDÉKAIÉRT

BÖLCSESSÉG LELKE
Adj nekem világosságot, mellyel felfoghatom,
hogy amit a természetben látok, mind Isten ajándéka.

ÉRTELEM LELKE
Segíts egyre jobban megértenem
Jézus Örömhírét, hogy olyan erős legyen a hitem, 
mint a sziklára épített ház.

HŰSÉG LELKE
Úgy irányítsd életemet,
hogy mindig hűséges gyermeke maradjak Istennek.

TÜRELEM LELKE:
Adj erőt, hogy türelemmel viseljem az élet nehézségeit,
 sikeresen küzdjek a bűn ellen, és mindig becsületesen
 teljesítsem kötelességeimet.

IGAZSÁG LELKE
Add, hogy az igazságot megismerjem, és szerinte is éljek.

KEDVESSÉG LELKE
Add, hogy a mindennapjaimat az emberek között kedvességben 
éljem, és növekedjem Isten szeretetében.

SZERETET LELKE
Önts a szívembe olyan szeretetet, hogy a mindennapjaimban
 az öröm töltse be a fő szerepet. Amen.
 
Forrás ~ Internet